Ébredés

Ébredés

LEVELEK A TÚLVILÁGRÓL - Film

2023. február 07. - szilvia.d

A „Levelek a túlvilágról” című film segítségével bepillantást nyerhetünk egy olyan ember életébe, aki tisztán értette a szolgálat lényegét és fontosságát, aki ismerte az ok-okozat törvényeit, és akinek az életműve által emberek millióinak sikerült irányt változtatni.

folytatás ITT

chicoxav.jpg

Egy fiatal lány azt állítja, hogy a mennybe került, miután belezuhant egy üreges fába, és a betegsége is eltűnt + Film

Igaz történet 

Mindössze 5 éves korában Annabel Beamet több súlyos gyomor-bélrendszeri rendellenességgel diagnosztizálták, amelyek a táplálkozás után puffadást és fájdalmat okoztak. Annabel annyira rosszul érezte magát, hogy egyszer azt mondta az anyjának, Christy Beamnek, hogy meg akar halni és a mennybe akar menni.

folytatás ITT
annabel.jpg

Szellemsebészet, avagy gyógyítás a túlvilágról

Orvosi végzettség, egészségügyi ismeretek, megfelelő körülmények és steril felszerelés nélkül műteni és halálos betegeket meggyógyítani lehetetlenség - gondolhatnánk. Ám valakinek - Congonhas do Campóban - mégis sikerült.

 José Arigo mindössze egy rozsdás zsebkéssel műtötte a haldoklókat és meggyógyította őket. Az egyszerű származású brazil, aki számos ilyen sebészeti csodát hajtott végre, “szellemek irányítása alatt” dolgozott.

folytatás ITT

zc3a9-arigc3b3.jpg

Medek Tamás spirituális író válaszol 47.

Mi is az a reinkarnáció és ki is az, aki reinkarnálódik?

Egy alapvető spirituális kérdéskört szeretnék most érinteni, melynek létezésében sokan nem is hisznek, másokban pedig talán kérdések merülnek fel vele kapcsolatban. A reinkarnáció, más néven újra testet öltés, annak a folyamatnak a része, mely során a lélek (akik valójában vagyunk) hol testben a fizikai világban, hol test nélkül, a szellemi világban létezik.

folytatás ITT

r2.jpg

Carl Gustav Jung: Emlékek, álmok, gondolatok

A torony
Egy fejezet részlete C. G. Jung Emlékek, álmok, gondolatok című könyvéből:

...az úgynevezett kertet kerí­tő fal építésekor kövekre volt szükségem, a követ egy kőbányában rendeltem meg. A kőműves az én jelenlétemben diktálta a kőbánya tulajdonosának az összes méreteket, az pedig bevezette az adatokat a noteszába. 

folytatás ITT
jung0001.jpg

Nikola Tesla és a változó tudatállapotok

Tesla a Föld megmentője

A tunguzkai esemény előtt 12 évvel Tesla demonstrálta a rezonancia hatalmas erejét. Saját laboratóriumából hatalmas földrengést indukált New Yorkban. A házak ablakai betörtek, a vízvezetékcsövek robbanásszerűen eltörtek. A jelenség valódi okozója egy kis zsebben hordozható vibrátor volt. Egy kalapáccsal összetörte ezt a kis szerkezetet, így megmentette a teljes katasztrófától a várost. Az egész bolygót darabokra tudta volna törni ezzel a szerkezettel.

folytatás ITT

ol.jpg

süti beállítások módosítása