Ébredés

Ébredés

Szülése után több mint fél percig halott volt – hátborzongató részleteséggel beszélt élményeiről

2024. február 04. - szilvia.d

 Nem lehet könnyű feldolgozni a halált, majd a visszatérést a túlvilágról. Ennek a nőnek a példája is erről árulkodik.

 folytatás ITT

2409499_14.jpg

 

Einstein nézetei az életről és a létezésről

Az iskola cserbenhagyott engem, és én is cserbenhagytam az iskolát. A tanárok úgy viselkedtek, mint az őrmesterek. Meg akartam tanulni, amit tudni akartam, de azt akarták, hogy a vizsgákra tanuljak. Amit a legjobban utáltam, az a versengő rendszer, és különösen a sportok. Emiatt nem értem el semmit, és többször azt javasolták, hogy menjek el.

folytatás ITT

albert-einstein--620x349.JPG

Három napig a halál fogságában

Az ismert mondás szerint még senki sem jött vissza a halálból, hogy elmondja, milyen. A halálközeli élmények a jelek szerint cáfolják ezt a nézetet.
Ateistából hívő
De nem kell a távoli múlt homályát fürkészni, elképesztő esemény történt napjainkban is. Korunk egyik legmeggyőzőbb esete Dr. George Rodonaia halálközeli élménye, akit 1976-ban ütött el egy autó. 
folytatás ITT
hqdefault_7.jpg

Rudolf Steiner: A magasabb tudás útja

Amíg az ember a fizikai világ rabja, addig különös erővel utasítja el a nem fizikai hatásokat. Aki a szellemi megismerést keresi, annak cselekvéseiben ugyanarra kell törekednie, mint gondolkodásában. Tettei kövessék – személyiségének zavaró befolyása nélkül – a nemes szépség és az örök igazság törvényeit.

folytatás ITT

magasabb-tudas-scaled-e1639474709262-800x445.jpg

Saint - Germain gróf élete és halála(?)

Számos kutató elme próbálta már felfedni a titokzatos gróf életének és halálának rejtelmeit. Ez többé-kevésbé sikerült is, a kutatás módjától függően. A levéltárak és a ránk maradt történetek egy ellentmondásokkal, rejtélyekkel és titkokkal teli életet tárnak elénk. Ezekben a történelmi "tényekben" hemzsegnek a találgatások, pletykák és fikciók. Így a dolog tovább bonyolódik. 

folytatás ITT

saint-germain_grof.jpg

süti beállítások módosítása