Számos kutató elme próbálta már felfedni a titokzatos gróf életének és halálának rejtelmeit. Ez többé-kevésbé sikerült is, a kutatás módjától függően. A levéltárak és a ránk maradt történetek egy ellentmondásokkal, rejtélyekkel és titkokkal teli életet tárnak elénk. Ezekben a történelmi "tényekben" hemzsegnek a találgatások, pletykák és fikciók. Így a dolog tovább bonyolódik.
folytatás ITT

Sok halálközeli élménybeszámolóból kiderül, hogy akinek még van itt valami dolga, annak vissza kell jönnie. Tudható-e, hogy valójában mi történik ilyenkor?
folytatás ITT

Gondoltad volna, hogy az egyik legracionálisabb költőnket, Arany Jánost is megérintette a spiritizmus szele? Hogy spiritiszta szeánszokon vett részt?
folytatás ITT

“A lélek súlya?” Az azonos című filmben is fölvetett teóriával kapcsolatosan többen feltették már nekem azt a kérdést, hogy a léleknek valóban 21 gramm-e a súlya, amely a halál pillanatában a testsúlyból levonódik.
folytatás ITT

Léteznek-e angyalok? Furcsa kérdés feltenni ezt a kérdést a 21. század elején, hiszen máris halljuk a hivatalos tudományos dogma szarkasztikus válaszát: „micsoda sületlenség”.
Pedig legbelső lényünk tudja a választ: „IGEN.” Angyalok léteznek.
Halálközeli élményekről számtalan ember számolt már be és abszolút pozitív tapasztalatként élték meg az állapotban töltött időt és kifejezetten a szeretetről, a boldogság tökéletes megéléséről meséltek.
Adam Tapp azt is elmondta, hogyan néz ki a halál utáni lét.
Az ideavilág minden lét ősforrása és alapelve. Végtelen harmónia és boldog nyugalom uralkodik benne. Holt, élettelen volna az a lét, ahol fénye nem világítana, és amely nem részesülne a világ egészének életében.
folytatás ITT

Az 1800-as évek közepe táján Magyarországon is elterjedt a spiritizmus ami következtében sajnos rengeteg ócska utánzat keletkezett, amiket még Arany és Petőfi is kikért volna magának. Szerencsére akadtak azért hitelesnek tűnő túlvilági élmények is.
folytatás ITT

Ez az írás azért fogalmazódott meg bennem hogy segítsek mindazon útkeresőknek, minden a lélekfejlődés Útján lévőknek abban hogy milyen fontos is az hogy melyik oldal felé melyik irányba tesszük lépéseinket, milyen energiáknak adva ezzel teret lelkünkben.
folytatás ITT

Kedves mestereim, a földi létsíkon az emberi lények egy gyermek születését ünneplik, mert ez a teremtés csodája, és gyászolják egy szeretett személy halálát, mert személyes veszteséget éreznek a környezetükben, a halál is csoda, és spirituális szempontból örömteli pillanat, mert a visszatérés pillanata egy valóságosabb "létállapotba".
folytatás ITT
