
Johann Wolfgang von Goethét általában a Faust írójaként ismerjük, pedig kortársai elsősorban filozófus lángelmének tekintették, aki ráadásul jelentős természettudományos kutatásokat is végzett, és mindennek tetejében fontos posztokat töltött be szűkebb hazájának, a weimari nagyhercegségnek a vezetésében.
folytatás ITT
Csak a túlságosan racionalisták állítják az ellenkezőjét, viszont akik találkoztak velük, már tudják, hogy a szellemek és a démonok léteznek. Sok esetben hallani róluk, egyesek bármit megtesznek, hogy találkozhassanak velük, míg mások, amennyire lehet, kerülik őket. Ezért mindannyiunk érdekében egy olyan téma került feldolgozásra, amely nagyon ritka írott formában, ez maga a szellem- és a démonűzés.
folytatás ITT
Thaiföld északi részén van egy falu: Nan a neve, amely arról híres, hogy nincs temetője. Látszólag semmi sem különbözteti meg a környékbeli falvaktól. Lakóinak száma megközelíti a 400-at, és sok közöttük az idős ember.
folytatás ITT
Olyan idők jönnek, talán nem is a távoli jövőben, amikor egy olyan kongresszuson, mint amelyet 1912-ben tartottak, még egészen más dolgokat is kitalálnak, amikor egészen más tendenciák ütik fel a fejüket, és azt mondják: Beteges dolog az embernél, ha egyáltalán lélekre és szellemre gondol. Csak azok az emberek egészségesek, akik csak a testről beszélnek.
folytatás ITT
Nem tudom, mások hogyan vannak vele, nekem régi ismerősöm. Ezt a kifejezést: «régi ismerős» - ez alkalommal szándékosan használom, mint legpontosabb meghatározását a köztünk fennálló viszonynak.
folytatás ITT
Minden emberben vannak szendergő állapotban olyan képességek, amik által Magasabb Világokra vonatkozó megismerésekhez juthat. A misztikus, a gnosztikus, a teozófus mindig beszéltek egy Lélek- és egy Szellemvilágról, amik számukra éppúgy léteznek, mint ahogy létezik fizikai szemmel látható, fizikai kezekkel tapintható világ.
folytatás ITT
Tina Hines amint magához tért, azonnal egy papírt és tollat kért, hogy leírhassa, mit látott a másvilágon.
folytatás ITT